kezdtem el hímezni. Gyerekeimnél jártam decemberben az unokám születése alkalmából, nem csak mostam, főztem, takarítottam és Líviát szeretgettem, hanem eljutottam pár számom eddig nem látott helyre. Többek között kézimunka és fonalboltokba is :)
Érdekességként megjegyzem nagyon sok készlet volt a boltban olyanok is amiket már régen lementettem a hímezni valók listájába .....és teljesem mást választottam ott mikor a kezembe foghattam alaposan áttanulmányoztam minden apró részletet. Sőt elsőre meg sem vettem napokig gondolkodtam tényleg ez az ami nekem a legjobban tetszik? Varázslatos erdő a neve, Ruth Sandeson tervezte a sorozatnak van még egy nekem tetsző darabja..... talán majd legközelebb :)
Hímzésben eddig jutottam, nagyon kevés x-szem van még idáig a mintában, jobbára a szálak száma váltakozása adja meg a hímzés érdekességét és a félszemek. Azt hiszem a Dimensions készleteknek ez az érdekessége.
Ők is velem jöttek :)
Pár fotó az utazásomról.
Gyönyörű harangjáték van ebben a templomban.
Kedvenc utcám részletei
Decemberben még virágoznak az egynyáriak.
Séta a lányokkal.
Reményik Sándor:
Mi mindig búcsúzunk
Mondom néktek: mi mindig búcsúzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.
Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, -
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindig búcsúzunk.
Rólam is egy fotó a viharos partról.
