2009. április 5., vasárnap

Soha nem volt még igazán komoly készletem, mindig csak a valahonnan kapott, kunyerált, kimásolt, letöltött "kölcsön vett" mintákat varrtam. Igyekezem ugyan minden fajta leírást útba igazítást beszerezni hozzá több kevesebb sikerrel,igaz a fordítással nem mindig boldogulok, csak a google segítségével valamennyire csak ki okoskodom, de nem is nagyon törtöm magam az apró részletek, pontos és szabályszerű kivitelezésével. Azt mondom a hibáival az én munkám, így legalább egyedi csak én tudom hol kell keresni az elrontott részt, na a nagyobb bak lövéseimet persze kijavítom.
Így jártam a kis tündéremmel, nem is kell hozzá fordító oldal és a jelzés kikerüli a figyelmem a fél keresztet nem jó oldalra varrom, na bonthatok,már egy ideje várja a sorsát szegény!


Elárulom a kertembe pedig vagy három színt néztem félre a mellette levőt választottam ki, úgy hogy csak árnyalatnyi eltérés van benne de, még sem a leírás szerinti színek, na ez jó egyedi ugye? Idővel rájöttem de már nem görcsöltem rajta, hiszen ez a hobbim szeretem, meghalok ha egy nap nem bökhetek egy fél órácskát "minimum" erre szakítok időt, ha azok a idősödő hölgyek potyognak is onnan fentről az sem érdekel ha az itthoni munkám rovására megy azt ugye nekem kell előbb utóbb megcsinálni.
A legérdekesebb, hogy meggyőződésem én jól választom ki a fonalakat, lehetséges szeleburdi vagyok egy picikét?

3 megjegyzés:

Dora írta...

Ha bármikor kell valami segítség, fordítás, értelmezés, bármi, szólj ám nyugodtan!

Nagyon édes ez a kis minta, egyszer nekem is meg kell csinálnom!

Judit írta...

Az a helyzet, hogy én is pont így jártam. Aztán bontogathattam, de szerencsére nem sokat. :)

Jutka írta...

Lehet,hogy segítségre lesz szükségem, de még nem adom fel erőlködöm! DE NAGYON!
Mióta újra elrontottam már nem is varrtam, nagyon dühös vagyok! a héten semmi nem sikerül.