2010. január 16., szombat


Eddig jutottam a kis Chanterelle-val én csak "Shanténak" nevezem. Meg szépen kérem és hívom gyere  menjünk hímezni.
Nem lett teljesen kész egy kis kontúr hiányzik róla egy kis csinosításról nem is szólva, de ez a minta azok közé tartozik, amit még egyszer szeretnék hamarosan kihímezni. Addig  el nem ajándékozom még együtt nem látom a kettőt. Ennek a képnek viszonylag nagynak kellett lenni és még egy miniatűrt is elképzeltem mellé.
Most egy időre félre kell raknom ebben a majdnem elkészült állapotban Shantémat remélem megbocsájt!


Egyszerű az oka, a csipkekötős  fórumon nagy elhatározásra jutottunk. A mai napon közös csipkesál kötésébe kezdünk, így most ez lesz a fő-fő elfoglaltságom. Izgatottan várom a végeredményt, ha mindenki  elkezdi akkor legalább húszönöten kötjük közösen a Lilac leaf csipkét.

Ez a SÁLUNK szerintem gyönyörű! 

Az enyém nem ilyen világos színű inkább mogyorószínnek mondanám.
A fonalat látatlanba rendeltem és világosabbnak tűnt a képen, na de nem kell egyformának lenni, hiszen nem egyenruha készül. Ezért külön izgalmas mert kettő sem lesz ugyan olyan.
Megyek is kezdem!

7 megjegyzés:

Annamari írta...

Én is épp most irtam be a sálunkat a blogomba :-)
Jó munkát, izgalmas lesz .-)

Kriszti írta...

Megértem, hogy egy kicsit pihenteted a hímzést.

Nagyon szép mintát választottatok. Majd jövök leskelődni, hogy alakul a csipkemintád.

Teca írta...

Jajj, az Nimue..nagyon szép! :)

A csipkeminta se semmi, nagyon ügyes vagy!

Judit írta...

Szép sálat választottatok, majd mutasd gyakran!!!
A Nimue meg... egyszerűen csodaszép lesz!!! :))

Jutka írta...

Lányok köszönöm nagyon rendesek vagytok. A csipke sál már alakul szép lassan, csak pihentetek kicsit azért néztem szét erre felé.

Pillekata írta...

Hajrá, hajrá! Én nem is tudtam, hgoy van blogod. :((( Olyan régen találkoztunk már. Hadd írjam már ide, hogy 27-én tali. Ez szerda, Neked sztem nem jó, de itthon lesz Márti a picivel (Angliából) és hozzá igazodtunk. Pusssz. Klassz a blogod.

gromine írta...

Nagyon szép a Nimue-d.
Szép sálat választottatok, és nézem majd, hogy haladsz vele.