2010. augusztus 11., szerda

Horgoltam!




Nem sok mindenhez volt kedvem mostanában.
Nyár elején Macussal megbeszéltük segítenünk kellene a magunk módján nekünk is az árvíz károsultaknak a horgolás mellett döntöttünk. Mivel ő vette fel a kapcsolatot Zsuzsával és a felajánlott fonalaiból készítettünk gyermekekre kis kiegészítőket én csak a saját horgol mányaimat tudom mutatni. A zöld sapi és a sötétkék szoba cipő az én "művem". Eszem nincs hozzá egyáltalán jó a méret óvodás korú gyerekeknek? Hiszen nem mostanában volt a családban ekkora csemete.
A világoskék Lidl-es fonalból már Levente unokámnak készült szintén sapi és kis cipőcske, sőt most az egész rokonságnak szoba cipőt készül majd ajándékba:)) Szandim  kérte, hogy neki is! A családtagjaim jó része csak kapja, véletlenül sem sejtik miért kell felpróbálniuk:)))
 A sarok készítését reményeim szerint mire a végére érek sikerül tökéletesítenem.

Itt kell elújságolnom, kaptam egy szatyor fonalat. Az ismerőseim között híre járt egy kissé bogaras a nőszemély, szeret bíbelődni fonalas dolgokkal.

A kötésem és a maszkos csaj pihen, az utóbbinak rendeltem 25ös hímzővásznat most arra kezdtem el. Egész jól mutat rajta, de a haladásom szóra avagy képre sem érdemes
Posted by Picasa

13 megjegyzés:

Amanda írta...

Jutkám!
Sajna, nálam nem jelenik meg a képed. (Amióta meggyógyították a gépet, a blogger innen-onnan elhagy egy-egy képet. Most a Te blogod lett az áldozat)
Ha horgolni is úgy horgolsz, ahogy kötsz és varrsz, akkor biztosan szépeket készítettél. Olyan jó, mikor az embernek utána dobnak egy szatyor fonalat, én is kaptam már így, és mindig volt benne kincsértékű!

Macus írta...

De jó, hogy feltetted!
A Leventének készült sapi és cipőcske is édes lett. Jó az a fonal szerintem, nekem bevált.

Ami írta...

Nagyon szép lett! :)

Judit írta...

Szépek ezek a színek, na meg a sapin is azok a virágok!
Ügyes vagy Jutka!

Vera írta...

Miután én elöbb hallottam roluk, mint láttam gondoltam hogy aranyosak, és valoban azok. Régebben én is kaptam "akkor"használhatattlan fonalat, most meg milyen jó hogy van....... ÜGYES VAGY

Jutka írta...

Amanda, sajnálom talán legközelebb megmutatja a képet. azt gondoltam a Picasán keresztül feltöltött képeket hamarabb mutatja , de ezek szerint tévedtem valószínű a kisebb képeket könnyebb betölteni.
Macus valóban jó fonal egyre jobban beleesek talán egyszer a bordót is beszerzem:)
Ami, Vera köszönöm!
Judit hamarosan te is...:)
És a kapott fonalaknak van egy története :(

Irenka írta...

Nagyon keves kis darabokat alkottál, a sötétzöld sapi különösen tetszik!

Engem is "megtalált" már két nagy szatyor fonal, egy munkatársam hozta, kötök neki cserébe sapit. Elmeséled a kapott fonalaid történetét?

Attilalívia írta...

Nagyon szépek lettek :-) de a v.kék sapinak és a tutyinak nagyon gyönyörű a színe!

Üdv Lívi

Jutka írta...

Kösz Livi!
Irenka neked is köszönöm.
A történet kicsit szomorú, de talán tanulságos nekem az volt.
Már talán két éve egymás közelében dolgozom egy férfival, szoktunk beszélgetni is, de túlságosan nem kerültünk közelebbi kapcsolatba.
Egyszer megkérdezte tőlem elfogadnám a felesége fonalait, én igent mondtam rá gondolván, ha hozza lesz , ha nem hozza az sem baj. Igen egyszer csak a kezembe nyomta a szatyor fonalat és már menni is akart a dolgára én utána léptem és megkérdeztem, -biztosan nem fog a feleségednek hiányozni?
Ő erre azt válaszolta nem mivel már jó pár éve meghalt......
Csak azt bírtam kinyögni bocsánat nem tudtam és egy halk részvétem csúszott ki a számon.
A feszült csendet (számomra az volt)sikerült neki meg törni a következő mondattal.
"Ő" már túl jutott ezen a történeten.

Kriszti írta...

Nagyon szép dolgokat készítettél.

Sajnálom, hogy ilyen szomorú okból kerültek hozzád a fonalak.

Amanda írta...

Jutka! Már annyira untam, hogy a mozilla kibabrál velem. Visszatértem a régi böngészőmhöz és láss csodát.
Ezek a kis rucik nagyon édesek. Nagyon ügyes vagy!

Belgin Pancar AKÇAY írta...

çok güzel elinize sağlık

Jutka írta...

Barbara,senin iyi dilek için teşekkürler