2011. január 27., csütörtök

Januárban történt

Hamarosan vége a hónapnak, szinte semmilyen kézimunkát nem mutattam. Nem azért mert nem ügyködtem, hímzéssel, kötéssel. 
A Tököcskébe böktem párat.


Talán  a befejezetlenségük végett nem kerültek fel képek, hol egyikbe, hol a másikba kaptam bele így látványos haladásom nincs.
Előkerült egy réges,régen előkészített  kinyomtatott minta. Talán az unokám születésekor  szerettem bele Anne Geddes képeibe és amikor rábukkantam ezekre a bébi pillangókra menthetetlen lettem, majd a feledés homályába kerültek a kicsikék. Most  kerültek előtérbe mert a gépem betegeskedett az internetünk pedig siralmas volt így a virtuális világból visszatértem a valós világba  ahol sok érdekes dologra akadtam a szekrényem mélyén:D A kendő minta leírása szintén  itt volt. Bár ne lett volna .....mivel az új esztendő első napján éreztem, nekem kötnöm kell. Lelki szemeim előtt megjelent egy sima kötésű széles csipke szegélyes kendő (valahol láttam)  és nem az kerekedett ki belőle.
 Sőt a kötésem kifejezetten kudarcnak könyveltem el, pedig rendületlenül kötöttem vagy hat minta egységen keresztül ekkor valami gyanúsra lettem figyelmes,de még mindig nem tudtam azonosítani a hibát lebontottam egy minta egységet újra megcsináltam ugyan úgy hibásan ahogy elkészült  akkor világosodtam meg  az első minta után a közép szemtől minden összekötésnél rosszul vettem le a szemeket:( felemás a kendőm.)
Most nem tudom eldönteni lebontsam vagy hagyjam meg elrettentésül magamnak , hogy sokkal jobban figyeljek a leírásra bár  angolból nagyon rossz vagyok  talán félre értelmeztem a jeleket, na mindegy most a sarokban várja a jobb sorsát. azért megmutatom elrettentésül:) Az a legjobb az egészben még így is tetszik:))



Megint díjazott vagyok Aranka és Farci adta  köszönöm 


a részleteket  később.

12 megjegyzés:

Vera írta...

Na végre! Már vártam hogy lássam hol tartasz... Alakul a tököcske, még a végén kész lesz...Szép. Nekem ez a lepkécskés is tetszik!A kendődet is mutatod végre. Ilyen mintával van egy régi pulcsim, és sálam is van, ha jól láttam a mintáját.Jó lehetet kötni, ahogy a fonalat nézem...

gromine írta...

A tököcske Nimue?
Szép lesz!
Nagyon szép lesz a kendőd.

Judit írta...

Óóó, az a tököcske! :))
Szép, szép, szép!
Én is kötögetek, jelenleg visszabontás utáni, már tűre szedett állapotban vagyok.

Dora írta...

Jaj, de jó ez a tököcske! Nagyon tetszik! Várom a folytatását!e

Kathy írta...

Irto edes ez a lepkecske!:))

Jutka írta...

Gromine: igen Nimue a tököcskés a kendő?....

Judit: A visszabontással nem tudom.....szerintem az a fonal már nem az igazi amit lebontunk, annál is inkább mert ez az "urulécből" van és szerintem nincs tulságosan megfonva így egy kicsit nyúlós-málós:))

Dora én is várom a folytatást nem tudom mikor is lesz mert az influenza egyszerűen az ágyba tiport két napja már semmilyen tű nem volt a kezembe:(

Kathy olyan kisfiús ugye?

Vera: valamiért mindegyik tetszik nekem is azért fogok hozzá, csak menet közben változik az ízlésem és az elképzelésem:D

Vera írta...

Kedves Jutkám!
Sajnálom, hogy beteg vagy, gyógyúlj meg mihamarabb...

Lonci (Győr) írta...

Gyógyulj meg hamar:-)))

Nagymamis írta...

Jobbulást kívánok Jutka! A bébi lepkéd egyszerűen tündéri!

Manka írta...

Nagyon aranyos a lepkécske :), a sütőtököt pedig minden formában kedvelem :))

Én nem értek a kötéshez,így egyáltalán nem látom a hibát ,csak csodálom milyen szépet kötöttél!

Mielőbbi gyógyulást!

Boboce írta...

Az a lepkés nagyon cuki...!!!
Ügyi vagy megint, megint nagyon szépek!!!!

Jutka írta...

Köszönöm a jó kívánságaitokat hatásos volt mivel mára meggyógyultam és már voltam a "dolgozóba" is.
Viszont ez jobbára az én drága háziorvosom érdeme mivel tegnap jutottam el hozzá a hétvége miatt,és sikerült a leghatásosabb gyógyszert felírnia már az este éreztem a hatását:)))
(kötöttem)