2010. december 1., szerda

Úgy kezdődött...

Gyönyörű napfényes májusi reggelen a vádlim görcsbe rándult és erre ébredtem.Kiugrottam az ágyból már amennyire tőlem telt az ugrándozás és megpróbáltam valahogyan helyre hozni azt a fránya görcsöt simogattam ütögettem egyszóval minden házi praktikát bevetettem ami hamar gyorsan kéznél volt. Ahogyan alább hagyott a görcsös fájdalom jobban szem ügyre vettem a lábam és bizony két csúnya visszeres dudort is láttam a combomon.
Nagy nehezen kivánszorogta a konyhába kávét készíteni mivel a reggeli kávém nélkül nem igazán vagyok beszámítható állapotban és nálam rituális jellege van:) szeretek visszabújni a meleg takaróm alá és ott szürcsölni a reggeli frissítőmet majd csak ez után kezdeni el a napi teendőket.
Még a feketém elkészült addig összeszedtem a nyavalyáimra a gyógyszereket a vér nyomásom évek óta magas, de egy bogyó reggel egy este és kordában tudom tartani előző este nem voltam jó kislány és elfelejtettem beszedni most pótolva mindjárt két bogyó, a hirtelen görcsös ébredésre még egy bogyó a dudorokra a combomon a negyedik bogyó és még a gyomor savam is vacakol évek óta erre is egy bogyó ez már öt szem gyógyszer mindjárt reggel?
Amint összeszedtem és a markomban tartottam nem akartam hinni a szememnek ÖT szem gyógyszerrel kezdjem a napom a reggeli kávém helyet ezt tűrhetetlen állapotnak találtam.
Tíz órára megért bennem egy elhatározás FOGYÓZNOM kell!!!
160cm magasságomhoz az a nyolcvan valahány kiló tudom sok,de lustaságból meg s rossz szokásokból nem  vettem tudomásul. ( Jó ötven fölött vagyok,de akkor is szükséges elkerülni az ehhez hasonló ébredéseket legalább is elodázni kellene)
Viszont az a reggel rádöbbentett  eljött a változások ideje!
Igen és nagyon akartam  fogyni, de hogyan kezdjem el?
Azon a délelőttön csak az a bizonyos tojás diéta jutott az eszembe évekkel előtte hallottam róla és az eszembe véstem citrom, tojás és kávé.
Az elhatározásom tett követte megfőztem az első kilenc tojás és elkezdődött a diéta!
A kétségbe esésem mi sem bizonyítja jobban annál, hogy csak két nap után álltam mérlegre ekkor voltam 82kg előtte már vagy két éve nem mértem a súlyom.
Minden évben  egy-egy kilót biztosan híztam az egy kilók nem tűnnek soknak, csak ha azt számolom húsz év alatt az pontosan húsz kiló....az ember lánya szinte észre sem veszi hiszen csak két három évente kell egy számmal nagyobb ruhát, nadrágot venni.
Visszatérve a fogyihoz eltelt megint két nap  ráálltam a mérlegre és láss csodát lement két kiló már csak 80 ettől kezdve naponta mértem a súlyom és alaposan elolvastam a diétával kapcsolatban az útmutatást
napi egy, vagy fél kiló lement nagy örömömre, csak sajnos tizenkét nap után nem bírtam folyatni a citromra már ránézni sem bírtam :( ja és mellékesen már nem  csökkent a súlyom sem.
Viszont a hat kiló mínusz nagy lendületet adott így egy másik receptet próbáltam ki a vér csoport diéta volt az na ettől nem fogyni ugyan nem fogytam, viszont nagyon sok zöldséget ettem és érdekes módon a csípőmnél meg a hasamon tűnt el a hurka:) igaz meleg volt abban az időszakban a nyáron.
Egy pár nap után úgy gondoltam újra elkezdem a tojást enni mivel szeretnék még pár kilót leadni a célom 70 alá menni, na ez már nem megy könnyen 71-nél leálltam és semmi súly leadás azóta. Jobban mondva már kétszer is túl vagyok a tojás kúrán de sajnos nyolc napnál soha nem megy tovább és bizony már a kilók sem kilók inkább csak dekák, de azért nem adom fel.
Hozzátartozik a nyolc napos diéta után azért egy, két kilócska mindig vissza jön:(
Most pihentetem nem erőlködöm.
Visszatekintve sikeresnek könyvelem el azt a tíz kiló súly csökkentésem és nagy megelégedéssel tölt el, hogy képes voltam rá.
Ja a fél marék bogyót sem kell bevennem a reflux nyavalyám is szünetel az első hat kiló óta:)

Mivel kézimunkás a  blogom azért hoztam létre annak idején tudjam hova feltenni az elkészült xszemeseimet így megmutatom a legújabb kész "művem"




Már egy ideje kész vannak csak most jutottam el a feltöltéshez. Megjegyzem először nagyon nagy ötletnek tűnt a képek kihímzése, de már a felénél jártam arra a következtetésre jutottam ezek ketten nem az igaziak :(
Nem tudom ti megfigyeltétek már a xszemesek közt férfiakat ábrázoló minta sokkal, sokkal kevesebb van mint a nőcikről bármelyik tervező munkáit nézem.

20 megjegyzés:

Macus írta...

Nagyon ügyes vagy, és ezt mindkét eredményre értem.

gromine írta...

Csodállak a kitartásodért és a sikeres eredményért..
1 éve abba kellett hagynom az aktív sportot egy kisebb baleset miatt, és feljött +8 kiló, de semmit nem tudok leadni:((

Szépek lettek a hímzéseid , és a keretezés is..

Judit írta...

Nagyon gratulálok! :))
A hímzéseid nagyon tetszenek!!!

Babi néni írta...

A tojásdiéta hiányállapot diéta, ezért a szervezeted takarékra kapcsolt. Azért szép eredményt értél el vele, és hátha ez a te utad. :o)

Amit még javasolni lehetne és az alapanyagcserét növeli (így a következő tojásdiéta a kezdeti állapotról indul és újra hatásosabb lesz), az a torna. És ez a visszereken is segít, mert az izmok megfeszülése segít a vért továbbpumpálni a megduzzadt visszerekből is. Nem kell megerőltetőnek lennie, ha tudnál egy két naponta 1 órát gyorsan sétálni, pláne kocogni vagy kerékpározni, az is elég lehet. Nagyobb súlytöbbletnél inkább az úszást ajánlanám, de szerencsére Te már nem abba a kategóriába esel.

Csak így tovább! Példát veszek rólad, lehet, hogy az én gyomrom is jobban lenne.

Amanda írta...

Minden elismerésem!

Dora írta...

Gratulálok!
Nekem is sikerült most 7kg-t leadnom, és olyan jó, mikor az embernek sikerül kitartania! Annyival jobban érzi magát utána az ember, hogy fogyott, nem?

Barbi írta...

Csodásak!:)))

Jutka írta...

Macus kösz, tudod mennyire nehéz volt megállni a te fincsi kalácsod után, hogy ne essek neki a sütésnek?

Gromine, a balesetedről nem tudtam nagyon sajnálom, a 8 kiló?...
Látod én mire jutottam az egy kilókkal? De te fiatal vagy és lehet előnyödre vállt.

Kösz Judit!

Altair,ez aztán a tudományos meghatározás:)
A tornán már gondolkodtam, pár évvel ezelőtt Callan tornáztam és nagyon szerettem csak lusta vagyok, de nagyon!
A bicajozás az meg van mivel a lakóhelyem egy kis város itt a legegyszerűbb közlekedési eszköz a bringa nincsenek nagy távolságok viszont sétálni is lusta vagyok a kocogást nem bírom levegővel rossz a légzés technikám. A jó tanácsaidat igyekszem megfogadni.
Tiszta szívből ajánlom neked is ezt a diétát mert pár kiló biztos lemegy, ha a két hetet nem is tudod végig csinálni, de talán elég lesz és a gyomrod is helyre jön aztán jöhet egy kímélőbb fogyi:)

Amanda, Barbi, Köszönöm!

Dora, te is 7kg? (atyám) szerintem te midig is csini voltál. Viszont igazad van sokkal, sokkal jobban érzem magam soványabban egy példa simán letudok guggolni az utóbbi időben inkább hajoltam.

Vera írta...

Csuda szépek ezek a himzések!Persze a kerete is!
Micsoda kitartoak vagytok! Én meg csak hizom és eszem és mérem.... És sóhajtok!Mi lesz velem igy????

Salsa Orsi írta...

Kedves Jutka! Először is gratulálok a fogyásodhoz.Csatlakozva az előttem szólókhoz sajnos mozogni is kellene......én is rettenetsen lusta tudok lenni ám, de erőt veszek magamon :-)...napi fél óra mozgás már elég, vegyél pár dvd-t,(pilates,fitball), nem kell "meghalni" és kifulladni, csak szépen, fokozatosan.számold ki a zsírégető pulzuszámod, azon belül maradj, akkor nem fogsz megfulladni, csak kellemesen elfáradni.
esetleg nézd meg ezt az oldalt: www.agipilates.hu
A keresztszemeseid pedig egyszerűen csodaszépek.megyek is és előveszem én is, amiket félbehagytam :-)

Jutka írta...

Orsikám köszönöm a gratulációt a fogyásomhoz és a xszemeseimhez is.

A testmozgás hiányát tudom és igyekszem pótolni minél többen biztattok rá előbb,utóbb csak erőt veszek magamon és elkezdem.

Huuu a gyöngyöseid csoda szépek.

PETUNIA írta...

Nagy elismerés.Nem kis teljesítmény. Olvasva Téged én is mélyen elgondolkodtam a kilók és a napi komfort egymáshoz való viszonyán. Nekem is kellene valamit tenni... kellene :o)

A keresztszemeseid meg.... lenyűgözőek

Névtelen írta...

Ezt a tojásos diétát még nem hallottam, de példádból merítkezve kipróbálom. Persze, csak az ünnepek múltával:)! A tizenhárom napos diétát ismered? Lehet, hogy nem lesz látványos, több kilóban mérhető eredménye, de megújítja vele magát az ember(lánya).
Szabad megtudni, honnan szerezhető be ennek a két gyönyörű hímzésnek a leszámolható mintája? Nagyon szépek, az ilyeneket nagyon szeretem!

Dora írta...

Jutka, aranyos vagy, hogy ezt mondod! De azért zavart igazándiból sok minden. Lehet, hogy még elfogadható volt a súlyom, de pl zavart, hogy ha felvettem szoknyát, akkor összedörzsölődtek a combjaim, és kidörzsölték a bőrömet, meg hasonlók. Most olyan jó érzés, hogy nem érnek össze :) Szóval tényleg pár kiló mínusz is javíthat az ember általános közérzetén. És lekopogom, de nem nagyon jött vissza, egy bő fél kg ide oda ingadozik, de ma reggel is annyit mértem, mint ami a fogyókúra abbahagyásának reggelén.

Jutka írta...

Petunia: Köszönöm a teljesítményem így visszatekintve nem is volt olyan nehéz csak most a következő célomtól vagyok beijedve.
Talán jobban odafigyelve nem kellene most görcsölnöm.

Katalin:a tizenhárom naposról nem hallottam még talán kipróbálom, de most a pilatest kezdtem el, hogy az izmaim is rendbe jöjjenek.
A leszámolható minta a De Fil Aiguille újságból valók (nem tudom van címed nálam?)

Dora: a főszempont jól érezni a saját bőrünkben magunkat:)
ismerős ez a súlyingadozás nálam 1kg körül mozog ezért is szeretnék még,még fogyni.

Judit írta...

Jutka Drága!
Boldog névnapot kívánok! :)

NeNcsi írta...

Jutka, ezek a képek igazán gyönyörűek. Nagyon ügyes vagy!

Revi írta...

Sia Jutka, nagyon ugyes vagy, gyonyoruek ezek a himzesek...utanna neztem a De Fil Aiguille utan a neten de nem talaltam meg sajnos a mintakat, tudnal nekem segiteni ebben?

A Fogyokuradhoz gratulalok, en is a tojaskuraval, es a kaposztaleves kuraval szoktam sikereket elerni...epp ujabb nekirugaszkodashoz gyujtom az eromet, most Karacsonyra tuztem ki egy nagyobb sulyledobos celt. Az a celom, hogy egy olyan ruhat szeretnek felvenni, ami ezelott 3 eve volt rajtam :)) azota kisebb 10 kilot hiztam :P

Jutka írta...

Revi: légyszíves mail címet küldeni.

Revi írta...

..elkuldtem a gmail-edre :)

Szep estet!